Ha már mostanában a lengyelekről esik szó, akinek hamarosan átadjuk az EU-elnökség stafétabotját: épp ennek kapcsán sikerült Donald Tusk kormányfőnek kissé mellényúlnia.
Arra a kérdésre ugyanis, hogy az elnökségre a kormány már rendesen felkötötte-e a gatyát, Tusk olyasmit talált válaszolni, hogy "az ön ruhája láttán nem a felkötés jut eszembe" (a lengyel eredetiben begombolandó gombokról van szó).
Tuskot a lengyel Nőpárt és az ellenzéki demokrata baloldal (SLD) bírálta, a kormányfő pedig kénytelen volt magyarázni a bizonyítványát és elismerni, hogy nem kellően megfontoltan választotta meg szavait.

Pikáns részlet, hogy Tusk pártja nemrég kizárt egy képviselőt, bizonyos Robert Wegrzynt, amiért az azonos neműekkel kapcsolatban kifejtette, a buzikat inkább hagyják, de a leszbikusokat azért megnézné. A Nőpárt megállapította, Tusk PO-ja ezek szerint valami vetélkedőn indult a lengyel történelem legszexistább kormánypártja díjért.
Alighanem annak a hozzászólónak van igaza, aki felvetette, az agyat nyári hőségben is illene válaszolás előtt bekapcsolni - politikusoknak is.
Sógornőék híre.