Az USA-ban közismerten van egy rakás őrült törvény.
Ohio államban például törvény tiltja, hogy ötnél több nő éljen egy fedél alatt, Clevelandban tilos a nőknek fényes cipőt hordaniuk, mert tükröződhet bennük az alsóneműjük.
Hogy ezek a törvények hogyan készülnek, azt most is közelről figyelhetjük meg.
Georgia állam egyik képviselője nemrég olyan törvénytervezetet nyújtott be, amely bevezeti a szülés előtti gyilkosság fogalmát és halállal vagy életfogytig tartó börtönnel büntetné, ha valaki valamilyen módon hozzájárul egy magzat halálához. Nem ”csak” az abortuszt, hanem bármely vetélést üldözné: aki elvetél, annak bizonyítania kellene, hogy ő nem tett semmit, ami a vetélést okozhatta.
Az már nemigen okoz meglepetést, amikor valaki a szülőképes korú nőket nem embertársnak, hanem amolyan bioinkubátornak tekinti, de hogy valakinek sikerül ennyire távol tartania magát a biológiai ismeretektől, az azért mindenképpen teljesítmény.
A republikánus párti képviselő, Bobby Franklin ugyanis „az élet a fogantatással kezdődik” felkiáltással rendőrileg védene minden zigótát, megfeledkezve arról, hogy az orvosilag megállapított terhességek tizede-ötöde spontán vetéléssel végződik (anélkül, hogy az orvostudomány ismerné a pontos ok-okozati összefüggéseket és mindig meg tudná állapítani, egy-egy konkrét esetben mi okozta a vetélést), és csak sejtések vannak arról, pontosan valójában hány zigótából lesz egyáltalán terhesség – jó részük ugyanis a következő menstruáció során távozik, anélkül, hogy bárki tudott volna a létéről. Franklin ezekben az esetekben is eljárást indítana.