Elindultunk a feudalizmus felé vivő dicső úton - ha hinni lehet a Siófokra kihelyezett csapatépítő tréningen elhangzott elképzeléseknek: a KDNP azzal zsarolja a Fideszt, hogy ha az új alkotmányba nem kerül be a házasság-család-magzat szentháromságának védelme, nincs is szükség új alkotmányra és nem szavazzák meg.
Amit Orbán Viktor visszautasított, de nem elvből, hanem azért, mert "az abortusz-szigorításba belebuknánk".
Az ellen már nem lenne kifogása, ha az új alkotmány az életet a fogantatástól védené.
A KDNP pacifikálására ezzel párhuzamosan előkerült az a korábban a Nagycsaládosok Országos egyesülete által erőltetett, de úgy tűnik, a Fidesztől sem idegen javaslat, hogy a szavazati jogot a családmérethez igazítsák, magyarán a nagycsaládosok szavazati joga többet érjen, mint a gyermekteleneké.
A gyakorlati, szociológiai, mentálhigiénés és hasonló problémák mellett - sőt előtt, mert itt nem a részletekben van a kutya elásva, hanem az alapokban - érdemes felfigyelni arra, hogy ezek a javaslatok egy olyan világképből születtek, amely alapjaiban összeférhetetlen a modern demokráciával.
Ez utóbbi arra az alapgondolatra épül, hogy szabad és egyenlő polgárok döntenek a közösen intézendő ügyekről (azaz a demokratikus jogállam legitimációját a szabad polgároktól (aka „nép”) kapja), magánügyeikben pedig mindaddig szabadok, amíg nem korlátozzák mások alapjogait és szabadságát.
A hétvégén nyilvánosságra került (pontosabban ismét megerősítést nyert) világképből ellenben csupán a szabadság, az egyenlőség és a polgár hiányzik; helyette feudalizmus, patriarchális család és a magánéleti döntéseiben is kiszolgáltatott alattvaló van.
Az államhatalom ebben a felfogásban nem szabad és egyenlő polgárok akaratától ered, hanem a szentkoronától és valamely istentől, szóval azért van, mert valamely felsőbb hatalom aszonta. A feudális állam nem polgáraira épít, hanem „családokra”, ami alatt itt kizárólag a heteroszexuális házaspár+gyerekeik kombináció értendő, férfi családfővel az élén. (A gyerekek utáni szavazati jog gyakorlati problémái ezért fel sem vetődnek: hogy is lehetne másképp, mintsem hogy az apa pártpreferenciája döntsön? Egyedülálló szülők, patchwork-családok? Ugyan…)
A feudális alkotmány a családnak és a házasságnak rendeli alá az egyént.
Olyannyira, hogy azt a teste feletti önrendelkezéstől is megfosztja, szóval felejtsük el a habeas corpus-jellegű elveket. A feudális társadalomban csak annak az egyénnek van helye és értéke (pl. szavazati joga), aki betagozódik a számára előírt szerepbe, szabadsága, választási lehetősége pedig abban merül ki, hogy az engedelmeskedés és a büntetés (a jogfosztott pária-sors) között választhat. Aki nem fogadja el rendeltetése szerinti helyét, az "vogelfrei", társadalmon kívüli, sem jog, sem védelem nem jár neki. nem az egyén jóléte érdekében védi a családot és a házasságot, hanem fordítva,
Na, erre hajaznak a hétvégi javaslatok, ezt hívják feudalizmusnak, és ezt váltotta le boldogabb országokban a modern demokratikus állam.
Míg a demokrácia alulról felfelé építi a hatalmat az egyén érdekében, a feudalizmusban a hatalom mindenkori birtokosa érdekeit felülről lefelé érvényesíti és az egyének boldogságát könyörtelenül alárendeli valamely általa kijelölt "felsőbb" célnak (itt: a házasság és a család szentsége).
Az alkotmányozók elképzeléseivel szemben egy az emberi jogokat védő modern demokráciában tökéletesen felesleges külön alkotmányos védelemben részesíteni a házasságot és a családot, hiszen ez a magánélethez való jog része. Az állam a polgár jogait védi, külön tekintettel a jogaikért kiállni nem tudókra (gyerekek, szellemi fogyatékosok, megfélemlített áldozatok és hasonlók), éspedig szükség esetén akár (sőt, különösen!) a családjuk ellenében is.
Magyarán: nem az ember szolgálja a „feltétlenül védendő” házasságot, hanem a házasság az ember boldogságát – és a polgár dönti el, hogy boldogságához szüksége van-e házasságra és családra.
A gyerekeknek nem azért nincs szavazati joguk, mert kevesebbet érnének, hanem mert érdemben résztvenni a döntéshozatalban csak a szabad polgár tud.
A gyerekek még nincsenek a döntéseik következményeinek felméréséhez szükséges tapasztalat és a döntés szabadságához szükséges tájékozottság birtokában, ezeket a szabadsághoz szükséges készségeket csak fokozatosan szerzik meg. (Mellesleg ezért van szükségük szülőkre, nevelőkre.) A modern demokrácia egy valóban önkényes, ám a fenti elveket figyelembe véve nagyjából tapasztalatilag igazolható és megindokolható határt szab meg, amelyen túlmenően nincs különbség szavazópolgár és szavazópolgár között (felőlem speciel le lehet szállítani a korhatárt 16 évre - én speciel anno 12 évesen is más pártra szavaztam volna, mint apám, éspedig nem lázadásból, hanem racionális megfontolásból).
Már csak azért sem tesz különbséget, mert a szempontokat illetően nem lehet konszenzusra jutni (demokráciában pedig nem elég, hogy a fővezér történetesen mit hisz) – mégis, miért épp olyasvalakinek legyen több beleszólása a közügyekbe, akinek esetleg történetesen azért van nyolc gyereke, mert a fogamzásgátlás meghaladja szellemi képességeit? Ha már, akkor IQ szerint lenne érdemes differenciálni a szavazójog súlyát, hiszen egy értelmesebb ember nyilván körültekintőbb döntést hoz közügyeinkben és ezáltal jobban szolgálja őket. A gazdasági kérdésekről szóló döntéseket illetően pedig állítsuk vissza a virilizmust: adóbefizetéseik arányában döntsenek a polgárok, hiszen a legnagyobb adófizetők nyilván értenek is a pénzhez, és csak igazságos, hogy szavazatuk súlya anyagi hozzájárulásuk súlyával legyen arányos. Ami az egyéneknek a társadalomhoz való hozzájárulását illeti: az országot jó eséllyel előrébb viszi egy gyerektelen leszbikus kutatózseni, mint egy négy, a munkaerőpiacon legfeljebb a nepotizmusnak köszönhetően elhelyezkedni tudó félhülye gyereket nevelő feleségverő családapa, akinek szülői képességeit amúgy a pelenkázás is meghaladja. Nem beszélve arról az egyéjszakás kalandokat kedvelő leszbikus kutatózseniről, aki még három csodagyereket is nevel. - Folytassam még?
Magyarán: a demokrácia nem tesz különbséget a polgárok között, sem magánéleti döntéseik, sem pénzügyi helyzetük, sem képességeik szerint, ha egy alacsonyan meghatározott minimális szintet elérnek, azaz nagykorúak és cselekvőképesek. Hagyja, hogy mindenki a maga módján keresse boldogságát, és nem erőlteti rá mindenkire kötelezően az államügyek intézésével aktuálisan megbízott vezetők (vallási vagy egyéb) hiedelmeiből eredő boldogságfelfogását. Éppen azért, mert ez nem konszenzus kérdése.
A Fidesz-KDNP feudalizmusánál Nagy Frigyes felvilágosult abszolutista uralkodó is előrébb tartott, amikor kijelentette: Soll doch ein jeder nach seiner Facon seelig werden.*
*(Mindenki a maga módján üdvözüljön).
