Szaúd-Arábiának úgy tűnik, komoly problémákat hozott a gazdasági válság. Április 23-ától ugyanis indulnak az önkormányzati választások, és – amint a hatóságok közölték – nincs elég szavazófülke.
Legalábbis ahhoz, hogy a nők is szavazzanak.

A demokratikus változások Szaúd-Arábián is nyomot hagytak: a nők küzdenek (az olajgazdagsággal elenyészett) mozgásterük visszaszerzéséért és bővítéséért (jellemzően blogokban és a facebookon).
Az ország felzárkóztatási programja keretében korábban arról volt szó, hogy ha a passzív választójogot nem is, de az aktívat gyakorolhatják a nők is a következő helyhatósági választásokon. A vonatkozó jogszabályok ugyanis nem tesznek különbséget nők is férfiak között, tehát ha úgy vesszük, semmi nem tiltja a nők politikai részvételét akár választóként, akár képviselőjelöltként.
Márciusban azonban a választási hivatal közölte, társadalmi okokból mégsem választhatnak a nők, amit utóbb úgy pontosítottak, hogy nem sikerült megfelelő eljárást találni annak megoldására, hogy a nők is szavazhassanak, és hogy nincs is elég szavazófülkéjük.
Az Al Watan című újság kommentátorai csalódottak, és egyikük odáig is elment, hogy közölje, ha a felesége és lányai nem szavazhatnak, akkor ő is inkább bojkottálja a választásokat.

Info: NEMRI Report